2. rész

Ken POV
Nagyon utáltam a tanárt, mikor azzal a befordult majommal rakott egy csapatba. Annyi zseniális lángelme van ebben az osztályban, és nem, hogy velük tett volna össze, végül is minek?

- Szia Lee Jae Hwan vagyok, de szólíts csak Kennek. Át tudsz jönni, hogy elkezdjük a projektet? - próbáltam kedvesen.

- Dehát csak 3 hét múlva kell. - Tipikus, az utolsó pillanatra hagyná.

- Tudom, de nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni, meg történhet bármi, és nem szeretném ha komplikáció merülne fel a bemutató napján.

- De nekem más dolgom van ma.

- Micsoda? - kérdeztem rögtön rá.

- Öhm... Magánügy. - Annyira tudtam, hogy ezzel fog jönni.

- Ha nem mondod meg, biztos nem lehet olyan halaszthatatlan - fogtam meg a csuklóját és kezdtem el húzni magam után.

- Elengednél?

- Hogy elszaladj, mint a lányok akiket haza akarok vinni? Kösz, de nem. - Nos igaz az egyetlen lány akit haza szoktam vinni az az unokahúgom, de ez nem lényeg. Szerencsére az út többi része csendben telt.

Mikor hazaértünk felküldtem a szobámba. Pillanatokon belül követtem én is.

- Ülj le a földre!

- A földre? Nincs valami szék, vagy valami? Bármi ülő alkalmatosság?

- Fogd be, és ülj le.

Mikor végre leült elkezdtem neki magyarázni a hidraulikát. Kb. 2 órán át magyaráztam neki, mikor meghallottam anyám hangját.

- Kicsim, megjöttem! - szólt anya majd másodperceken belül feljött.

- Oh... Nem tudtam, hogy nem egyedül vagy - fordult felém, majd oda ment ahhoz a majomhoz.

- Szia Lee Sooah vagyok. Ken anyukája - mutatkozott be.

- Jung Taekwoon vagyok, de szólítson csak Leónak.

- Kértek valamit enni? - kérdezte anyu.

- Nem - válaszoltam. Majd mikor anyu lement folytattam a magyarázott.

- Nekem tényleg mennem kell - állt fel.

- Rendben. Kitalálsz egyedül is, ugye?

- Igen. Szia! - köszönt el és ment ki.

- Végre egyedül! - dőltem hátra.

Másnap a suliban nem láttam azt a majmot. Így hát oda mentem a szöszi barátjához, aki valami ijesztő alakkal és egy színes hajú egyeddel beszélgetett.

- Hé, Jeremy! - kocogtattam meg a szöszi hátát.

- Jonghyun vagyok, nem Jeremy. Mivan? - fordult meg idegesen.

- Hol van Teo?

- Nem Teo hanem Leo, és dolga van.

- Mi lehet fontosabb az iskolánál?

- Azt nem a te dolgod - vágta rá, és lelépet a másik két sráccal.

Az utolsó óra után felmentem az igazgató irodába. Szerencsére nem volt ott. Így gond nélkül feltörhettem a gépét, és kikereshettem Leo címét.

Másfélórás bolyongás után megtaláltam a házukat, és becsöngettem. Egy köntösös bombázó nyitott ajtót valami fura kommandós ruhában.

- Sz...szi...szia! Leót keresem - nyögtem ki.

- Leo nyuszi! Téged keresnek! - a lány szavára egyből megjelent a meztelen felsőtestű, kócos hajú Leo. Átkarolta a lány derekát, és arcára puszilt.

- Menj be! - szólt a lányhoz. - Mit keresel itt?

- Nem jöttél suliba, és nem hagyhatom, hogy egy nap is kárba vesszen.

- Menj haza! - vágta rám az ajtót.