2. rész

Ken POV
Nagyon utáltam a tanárt, mikor azzal a befordult majommal rakott egy csapatba. Annyi zseniális lángelme van ebben az osztályban, és nem, hogy velük tett volna össze, végül is minek?

- Szia Lee Jae Hwan vagyok, de szólíts csak Kennek. Át tudsz jönni, hogy elkezdjük a projektet? - próbáltam kedvesen.

- Dehát csak 3 hét múlva kell. - Tipikus, az utolsó pillanatra hagyná.

- Tudom, de nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni, meg történhet bármi, és nem szeretném ha komplikáció merülne fel a bemutató napján.

- De nekem más dolgom van ma.

- Micsoda? - kérdeztem rögtön rá.

- Öhm... Magánügy. - Annyira tudtam, hogy ezzel fog jönni.

- Ha nem mondod meg, biztos nem lehet olyan halaszthatatlan - fogtam meg a csuklóját és kezdtem el húzni magam után.

- Elengednél?

- Hogy elszaladj, mint a lányok akiket haza akarok vinni? Kösz, de nem. - Nos igaz az egyetlen lány akit haza szoktam vinni az az unokahúgom, de ez nem lényeg. Szerencsére az út többi része csendben telt.

Mikor hazaértünk felküldtem a szobámba. Pillanatokon belül követtem én is.

- Ülj le a földre!

- A földre? Nincs valami szék, vagy valami? Bármi ülő alkalmatosság?

- Fogd be, és ülj le.

Mikor végre leült elkezdtem neki magyarázni a hidraulikát. Kb. 2 órán át magyaráztam neki, mikor meghallottam anyám hangját.

- Kicsim, megjöttem! - szólt anya majd másodperceken belül feljött.

- Oh... Nem tudtam, hogy nem egyedül vagy - fordult felém, majd oda ment ahhoz a majomhoz.

- Szia Lee Sooah vagyok. Ken anyukája - mutatkozott be.

- Jung Taekwoon vagyok, de szólítson csak Leónak.

- Kértek valamit enni? - kérdezte anyu.

- Nem - válaszoltam. Majd mikor anyu lement folytattam a magyarázott.

- Nekem tényleg mennem kell - állt fel.

- Rendben. Kitalálsz egyedül is, ugye?

- Igen. Szia! - köszönt el és ment ki.

- Végre egyedül! - dőltem hátra.

Másnap a suliban nem láttam azt a majmot. Így hát oda mentem a szöszi barátjához, aki valami ijesztő alakkal és egy színes hajú egyeddel beszélgetett.

- Hé, Jeremy! - kocogtattam meg a szöszi hátát.

- Jonghyun vagyok, nem Jeremy. Mivan? - fordult meg idegesen.

- Hol van Teo?

- Nem Teo hanem Leo, és dolga van.

- Mi lehet fontosabb az iskolánál?

- Azt nem a te dolgod - vágta rá, és lelépet a másik két sráccal.

Az utolsó óra után felmentem az igazgató irodába. Szerencsére nem volt ott. Így gond nélkül feltörhettem a gépét, és kikereshettem Leo címét.

Másfélórás bolyongás után megtaláltam a házukat, és becsöngettem. Egy köntösös bombázó nyitott ajtót valami fura kommandós ruhában.

- Sz...szi...szia! Leót keresem - nyögtem ki.

- Leo nyuszi! Téged keresnek! - a lány szavára egyből megjelent a meztelen felsőtestű, kócos hajú Leo. Átkarolta a lány derekát, és arcára puszilt.

- Menj be! - szólt a lányhoz. - Mit keresel itt?

- Nem jöttél suliba, és nem hagyhatom, hogy egy nap is kárba vesszen.

- Menj haza! - vágta rám az ajtót.

1. rész

Leo POV
Jung Taekwoon vagyok, bérgyilkos. A legjobbak közé tartozom, soha nem kaptak még el. Lehet annak köszönhetően, hogy mindig más módszert alkalmazok, meg őszintén, ki gyanakodna egy gimisre? Hát én biztos nem. Este hívott Jonghyun, a legjobb barátom, hogy lenne egy megbízatás. Jonghyun szintén nagyon tehetséges gyilkos volt. Nem hiába, én tanítottam. Valahogy már a kezdetekben megláttam benne a lehetőséget. A megbeszélt időre odamentem a találkozó helyszínére. Egy középkorú férfi volt.

- A nevem Lee Seungjo. Arra szeretnélek felkérni, hogy öld meg az ex-nejem - mutatott egy képet a nőről. Kb. 38-39 éves, fehér bőrű, csinos nő volt. Az arca hasonlított valakire, de így nem tudtam megmondani kire. - A neve Sooah, és ezen a címen lakik - adott át egy cetlit. 

- Mennyit fizet? 

- 5.000.000 won. 

- 6.000.000 és vállalom. 

- Legyen - nyújtotta felém a kezét, én meg belecsaptam majd kezet ráztunk. 

Otthagyta a címet, a képet, és egy telefonszámot, aztán eltűnt a semmiben, én meg haza mentem. Mikor haza értem lezuhanyoztam, majd elkezdtem kutakodni az áldozatom után. Sokkalta könnyebb lett volna a dolgom, ha az anyám nem jön be 2 percenként. Gondolkoztam már azon, hogy anyunak el kéne mondanom, nem a Burger Kingben vagyok diák munkán. Viszont melyik anya örülne annak, hogyha kitudódna, a fia egy bérgyilkos, aki több mint 20 embert ölt már meg? Félek nagyon kiakadna, ami végül is totál érthető dolog lenne a részéről. Másnap a suliban párokba osztottak minket.

- Jung Taekwoon, és Lee Jae Hwan - hallottam meg a tanár hangját, majd az említett személyre néztem. Remek, az osztály okostojással kell együtt lennem. Nagy nehezen végig szenvedtem ezt az órát is. Épp mikor mentem volna odajött hozzám az okostojás.
- Szia! Lee Jae Hwan vagyok, de szólíts csak Kennek. Át tudsz jönni, hogy elkezdjük a projektet?

- De hát csak 3 hét múlva kell.

- Tudom, de nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni, meg történhet bármi, és nem szeretném, hogy komplikáció merüljön fel a bemutató napján.
- Nekem más dolgom van ma.
- Micsoda? 

- Öhm... - Mit mondjak? Csak nem mondhatom meg, hogy meg kell keresnem a nőt, akit készülök megölni. - Magánügy. 

- Ha nem mondod meg biztos nem lehet olyan halaszthatatlan - fogta meg a csuklóm, és kezdett maga után húzni. 

- Elengednél? 

- Hogy elszaladj, mint a lányok akiket haza akarok vinni? Kösz, de nem - húzott tovább. 

Az út további része csendben telt. Szerencsére csak 10 percre laktak a sulitól. Bementünk a házba, és felmentünk a szobájába. A kis helységben volt egy ágy és egy asztal, valamint rengeteg könyv meg tudományos kütyü. 

- Ülj le a földre! 

- A földre? Nincs valami szék, vagy valami? Bármi ülő alkalmatosság? 

- Fogd be, és üljél le! - kiabált rám, amitől eléggé megijedtem. 

Amikor látta, hogy figyelek elkezdett valami tudományos hablatyot rizsázni nekem. Mikor már vagy 2 órája mondta azon gondolkoztam, hogy nem is a nőt fogom megölni, hanem magamat. 

- Kicsim, megjöttem! - halottam egy női hangot. Majd nem sokkal később a hang gazdája benyitott a szobába. - Oh - lepődőtt meg a nő. - Nem tudtam, hogy nem egyedül vagy - fordult Kenhez majd felém jött. - Szia, Lee Sooah. Ken anyukája vagyok. - Ne... Nem létezik, hogy ennek a vakarcsnak az anyját kell megőlnöm, vagy mégis?